Babás hétköznapok

Ha 25-30 évvel ezelőtt teszed fel ezt a kérdést, és arra vagy kíváncsi, hogyan is célszerű fektetni a kisbabát, ha leteszed, az esetek többségében azt a választ kaptad volna, hogy természetesen HASRA! Arra hivatkoztak volna, hogy így nyugodtabban, mélyebben alszik, amíg ébren van, sokat erősödik, mert többször kinyomja magát, emelgeti a fejét és csípőízülete is optimális terpesztartásban van, és minden bizonnyal azt is hozzátették volna, hogy így kifolyik a szájából a tej, ha bukik vagy hány, nem fog megfulladni. A mai nagyszülők generációja még minden tanácsadó könyvben a hasonfekvés előnyeiről olvashatott.

Te elkapcsolod a televíziót, ha egy fedetlen női keblet látsz meg a képernyőn? Nem? Miért nem? És felháborodsz, ha egy anyuka közvetlenül melletted szoptatja meg éhes kisbabáját? Igen? Miért?

Már az ókori Egyiptomban is használtak cumit a nők, és még a múlt században is szokás volt cumiként használni a kis rongydarabba kötött mézes mákonyt, amely elhallgattatta a túl sokat síró kisbabát. Míg régi orvosi könyvekben egyöntetűen ellenzik a doktorok az efféle cumik használatát, ma már előfordul, hogy vizsgálatra érkezve maga az orvos kérdez rá: nincs cumija ennek a gyereknek?

Valószínűleg nem nagyon akad olyan felnőtt, aki önként azt választaná, hogy szeretne éjszaka többször is felkelni ahelyett, hogy aludna, mint a bunda. Csecsemők, kisgyerekek mellett azonban rendszerint úgy alakul az élet, hogy többször is kénytelenek vagyunk felébredni. Logikus a feltételezés, hogy a nyugalom érdekében célszerű minél előbb rászoktatni a babát az éjszaka átalvására. Léteznek is olyan könyvek, módszerek, amelyeknek az a lényege, hogy egyre kevésbé reagálunk a baba sírására, mire ő majd megérti, hogy fölöslegesen próbálkozik, és helyette szépen aludni fog.

Ne vedd föl mindig! Meglátod, megszokja, nem lesz egy perc nyugtod sem! – hány szülő hallgatja untig az előző generáció intelmeit, az elkényeztetett baba mítoszát? Hányan veszik fel mégis, bűntudattal telve a babát, mert valahol érzik, hogy a világ akkor kerek, ha összebújnak.

A biztonságos csecsemőalvás lehetőségének maximalizálása egyedül történő alvás és együttalvás (különös tekintettel a családi ágyra) esetén

Az alábbiakban összefoglaltam, illetve kiemeltem néhány szempontot, amiket érdemes megfontolni, amikor arról döntesz, hogy a kisbabád hol és hogyan aludjon.

Mi segít az anyának, hogy megértse a kicsit?

A csecsemő éhségjelei, nyűgössége, mosolya vagy éppen sírása mind olyan jelzés, amely valamiféle választ vált ki a szülőkből, különösen az édesanyából.

Minél élénkebben reagál az anya ezekre a jelzésekre, azaz minél inkább megvalósul a válaszkész gondozás, annál harmonikusabb kapcsolat alakul ki az anya és a kisbaba között, és annál biztonságosabban fog kötődni a gyerek. A kötődés minősége a későbbiekben kihatással van a gyermek önbizalmára, empátiás készségére, arra, ahogy a konfliktusokat kezeli, sőt a későbbi párkapcsolatára is. Régóta tudjuk, hogy a szoptató anyák előnyben vannak ezen a területen. Egy újabb kutatás közelebb vihet a magyarázathoz.

Ölelj annyiszor, ahányszor csak lehet, mert ez majdnem olyan fontos a fejlődésed, egészséged és boldogságod szempontjából, mint az evés és az alvás. Az anyai ölelés pedig valódi létszükséglet a babának, de még a nagyobb gyermeknek is, ezért sose tagadd meg tőle!

A csecsemők már két hónapos korukban előre megérzik az édesanyjuk mozdulataiból, ha az meg akarja őket ölelni, és felkészülnek az eseményre: testüket megmerevítik, hogy könnyebb legyen őket felvenni. Egy tanulmány szerint ilyenkor a baba tekintete az anya arcáról – ahova egyébként a legtöbbször néz – a karjára vándorol, kezét széttárja, a lábait kinyújtja és megmerevíti, így könnyítve meg az édesanyának, hogy megölelje és a karjaiba vegye a csöppséget.

A British Medical Journal-ben nemrég megjelent tanulmány az eddig elvégzett legnagyobb esetszámú, randomizált, kettső vak, placebo-kontrollált vizsgálat. Az eredmények szerint a Lactobacillus reuteri probiotikummal történő kezelés nem csökkentette jobban a kólikás csecsemők sírását és a nyűgösségét, mint a placebo.

Délután 6 óra van, és a sírás elkezdődik. Karodban a kéthetes kisbabád, a jól gyarapodó csecsemő mintapéldánya, akinek azt gondolnánk, hogy a világon semmi gondja. Hirtelen és váratlanul megfeszíti a lábacskáit, a háta ívbe hajlik, kis ökleit összeszorítja, és hadonászó lábait felfúvódott, feszes hasához húzza fel, majd fülsiketítő visításba kezd. Ha tudna beszélni, most azt mondaná: „Fájdalmaim vannak, és majd’ megőrülök!” Ahogy a babasírás erőssége fokozódik, a te idegességed is a tetőfokára hág, és teljesen tanácstalannak érzed magad. Fogalmad sincs, mi okozza a kisbabád fájdalmát, és hogyan enyhíthetnél a kínjain. A kicsi vigasztalhatatlan, és már te is vele sírsz. Együtt szenvedtek.

Próbálod szorosan átölelni, de a baba megfeszíti magát a tiltakozástól. Próbálod megszoptatni, de messzire tolja magát. Ringatod, énekelsz neki és lovagoltatod. Amitől tegnap még megnyugodott, az ma már nem működik. És a fejedben megszólal egy ismerős hang, és azt ismételgeti újra meg újra: „Mi baja a kisbabámnak? Mi a baj velem?”